2011. augusztus 16., kedd

A kihagyott lehetőségek városa

10. nap Redondela – Pontevedra kb. 21 km

A fagyinak és talán sok másnak is köszönhető torokfájásom miatt feléltük utolsó Aspirin C készleteinket. Már nagyon bántam azt az egy gombócot, bár legalább tudom mire fogni. De csak egy torokfájás, nyugtatom magam, elmúlik ez magától.

Emelkedők ezen a szakaszon is akadnak, ráadásul az utat rendszerint az országút menti mellékutcákba terelik, ahol viszont nincs bár. Végül a főútra merészkedtünk, és elfogyasztottuk szokásos reggelinket.

Most először indultunk igazán korán (leszámítva az Alcatrazt), hét óra előtt, még sötétben. Az úton valóságos zarándokhordák, ismeretlen arcok tömegei.






Nem mind 100 km-es, sőt. Egy idős, spanyol néni vágtatott el mellettünk görbe lábain. Az egyik befáslizva, bedagadva, a másikon keringési problémákra utaló vérömlenyek. Nem hagyta, hogy az emelkedőn segítsek neki az oldaltáskáját vinni – hegymenetnél volt csak lassabb nálunk. Egyébként vidáman énekelt és rendületlenül dumált bárkivel.






Akiről példát vehetnének a sokkal fittebb száz kilométeresek



A táskataxist fogadók táborát színesíti viszont a porinhói botoxos arcú néni, csak pecsétérért jöttek be később a pontevedrai szállásra, szerencsére neki és csapatának volt másutt foglalt szállása minden városban, és nem vették el mások elől a helyet.

A hegytetőre érve kiértünk a ködből



A pontevedrai albergue

Látkép az alberguéből. Avagy a helyek, ahol ne együnk
Délután a kertben mostunk, henyéltünk, arra is hivatkozással, hogy mindenkin erőt vett a fáradtság, levertség és betegség. Később alaposan megbántuk, mert így csak kutyafuttában volt módunk megnézni a várost, egy gyönyörű, rendkívül gazdag és igényes, ingyenes múzeumot. Ráadásul valami zenei és mézfesztivo is volt éppen, Gabinak vettem eukaliptusz mézet a torkára (később én is ettem belőle, mert csak időlegesen csökkent a torokfájásom). Számtalan kiülős hely terpeszkedik a tereken, utcazenekarok mászkálnak a sikátorok között, egyszóval: Pontevedrában nagy élet van.








A katedrális szobrai morbidak, mint egy panoptikum, de a Peregrina annál jobban tetszett:



Sikerült lefoglalnom a szállásunkat az Acuarióban, Santiagóban – én, egyedül, angolul, pedig először alig értettem a srácot a vonal végén –, este pedig megettük a supermercadóból származó lakománkat.

Az ingyenes és nagyon tartalmas múzeum. Szánjunk időt rá!




Ez a rész Londonra emlékeztetett


A tágas kertben festettem (és végre, megszáradtak a ruhák!), betelt az egyik akvarellfüzetem. Eddig a vállalás – minden nap legalább egy festmény – sikerült.

Közérdekű: Pontevedrában 56 férőhely akad, nem bővítik, bár később éjjel láttam, hogy többen aludtak kint az előtérben, a masszázságyon és az ülőgarnitúrán. A szemközti olcsó éttermeknek híg a leve (romlott volt a hús), ne sajnálja senki azt az egy kilométert az első nagyobb supermercadóig. Ráadásul az i is útba esik, ahol térképet, eligazítást kaphatunk. (Csak tovább kell menni a nyilak mentén egy nagyobb kereszteződésig). És ha idáig elgyalogoltunk, akkor már a várost se hagyjuk ki, Pontevedra (Santiagót leszámítva) talán a legszebb (és nagyobb) város az egész út során, ingyenes, rendkívül gazdag múzeummal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése