2011. augusztus 11., csütörtök

Komisszár elvtárs

5. nap Lugar de Corgo (Casa Fernanda) – Ponte de Lima kb. 11 km


Fernandáéknál nem csak vacsorát és szállást kap a peregrino, de reggelit is (házi jam, vajas kenyér, tejeskávé, tea). Érzékeny búcsút vettünk – Fernanda mindenkit megölelgetett – és Andreával kiegészülve nekivágtunk a nem túl hosszú távnak Limába. Pim előbb indult, szaladt, mint a villám.

Azt hallottuk a tegnap esti vacsorán, hogy kegyetlen emelkedő vár ránk a mai napon, ez azonban váratott magára. Egy helyütt valóban kapaszkodni kellett, de nem tűnt vészesnek. Andreával beszélgetésbe merültünk, és előrementünk. Találtam egy elvesztett polifoamot, amit a zsákomra erősítettem a másik mellé. Ha a gazdájának szerencséje van, Limában megkapja.


Andrea és gigantikus zsákja


Egy elágazásnál eltűntek a jelek, és csak jóval lentebb folytatódtak, így hát nyilat rajzoltunk a porba, és kődarabokkal is „kiszíneztük”, a nyílhegyre pedig egy jókora tobozt állítottam. Egyenesen tovább, mutatta a nyíl a mögöttünk haladóknak.

Egy holland házaspár házánál ért össze a csapat megint. Andrea mindentudó német guide-ja ugyanis írta, hogy a ludas háznál szállást és pecsétet lehet kapni. Egy szépen konduló harang a csengő, Andrea meghúzta, mire barátságos ötvenes férfi nézett ki az emeleti ablakon, hogy mi tetszik. Mire lejön, a többiek is beérnek minket. Elbeszélgetünk, kapunk vizet a kertben csobogó kútról. A fűben ludak ücsörögnek, és méltatlankodva gágognak, ha túl közel merészkedünk.






Peregrino-csendélet

Elírás

Ápolt jelzés

Nyelvlógatva, forróságban érkeztünk Ponte de Limába, ahol végre sikerült postára adni a portói képeslapokat. Andreával a templom előtt egy darabig arra várunk, hogy kijöjjön a menyasszony és a vőlegény, de nem történik semmi, és a közeli gyógyszertár kijelzője szerint 37 fok van…


Szinte egész nap szőlőültetvények mellett haladunk el

Lima határában


Jézus a vízen

Zuhanyra és árnyékra vágyom, meg valami gyümölcsre, ebben a melegben képtelenség mást enni. Végre nyit a turista információs iroda, és kapunk térképet, rajta bejelölve az albergue.

Szobrok, árnyék nélkül

Templomi esküvő

37 fok

Szép ez a kandeláber. Meg ami mögötte van
 
A szállás viszont később nyit, elsők között pakolunk le az udvarban. Az épület egyben valami múzeum is, a szomszédságban hatalmas, ingyenesen látogatható arborétum és füvészkert található, azon túl a templom.

Jó kis zöldséges volt, a néni helyi édességeket is kínálgatott. Baloldalt szürke lapos akármiknek álcázzák magukat a szárított tőkehalak (bacalao)

Nekem is kedvem lett volna evezni egyet


A templom a túlparton, balra az épület már az albergue

A ponte de limai albergue elölről
Az udvari árnyékban találjuk Pimet, és egy Valeria néven bemutatkozó brazil nőt – az elhagyott polifoam tulajdonosát.

Az albergue udvara, háttérben amerről jöttünk: Ponte de Lima
Végre nyit az albergue, előre engedjük Andreát és barátainkat, így aztán a zsilipelésnél az orrunk előtt csukja be az ajtót a nagyorrú francia önkéntes, aki itt kénytelen angolul megszólalni. Zsilipelés, szó szerint, mint egy büntetés-végrehajtási intézetben. Az adatok felvétele után összevár kb. hat embert, az előtérből behívja őket a lépcsőházba, majd előremenve elmagyarázza, mit hol találunk. Mire a következő turnussal felmegyünk, persze megjegyzi, hogy „a barátaitok már foglaltak nektek ágyat” (volt még egy csomó üres, nem tudom, mit fájt neki).

Egész álló nap fel-alá mászkált az alberguében, benézegetett az ágyak alá, és minden szembejövőnek az arcába bámult. Amikor estefelé a városba indultunk az udvaron át, a hátunk mögül, az emeleti teraszról figyelt minket némán (ahonnan az árnyékom is látszik az előző képen). Ő már tudta, hogy amint jobbra fordulunk az épület sarkán, észrevesszük, hogy az udvari kapu (ahol bejöttünk érkezéskor, és aztán az udvaron a főkapu nyitására vártunk) zárva van. Visszafordultunk, és kimentünk a főkapun. Utólag poén lett volna, ha lefotózom, amint komisszár elvtárs a terasz korlátján támaszkodva szemmel tartja a szemétdombját.

Később már nem futunk össze vele. (Amikor a többiek mosni akartak, mert láttak egy mosógépet, azt mondta, ez itt nem mosógép, hanem a peregrinók vágyálma. Ugyanis üzemen kívül volt, és ez a szöveg rá is volt írva a gépre…)

Rémes giccses lovasszobor

Ingyenes füvészkert a templom mögött




A városban végre találtunk zöldségest, a néni rögtön tukmált valami helyi édességet is, de helyette dinnyét, narancsot veszünk. Gabi megfázása sajnos rosszabbodott, ezért a nagy mennyiségű C-vitamin bevitele mellett döntünk. Később egy sikátorban találtunk egy klassz családi éttermet, a tanulság: négy ember csak két főkaját rendeljen. Négy ember négyet soha. Túl. Sok. A bacalao finom (állítólag minden napra van egy receptjük a portugáloknak), de a krumpli alatta túlságosan olajos. Evés után még készítünk néhány fotót a városban, hogy még tíz előtt visszaérjünk. Nem szeretnénk megharagítani a komisszárt.






Az étterem belülről, ahol degeszre ettük magunkat

Nem bírtuk mind megenni

Készül a desszert
Mikor felmegyünk az emeletre, kiderül, nagy mákunk van. Érkezett ugyanis egy francia család: papa, mama, két tini, és… egy kilenc hónapos kisfiú. Aki a zarándokszálláson alszik, mint mindenki. Amikor brutális, és nyilván szokásos esti üvöltésébe kezdett, az anyja felkapta, és lement vele a lépcsőn. Hát, ez érdekes lesz…

A kandeláberek még mindig szépek

Ponte de Lima este is szép




Közérdekű: Nagyjából féltávnál, Tamel után egy holland házaspár házában szállás és pecsét kérhető. Könnyű felismerni, mert egy szép nagy fa ágairól madzagon kagylók lógnak. Húzzuk meg a csengőt, és ha otthon vannak, kijönnek, friss vizet is adnak szívesen.
A mintegy 60 fős, két dormitoriumos limai alberguét a hídon átmenve, a templomon túl találjuk, egy vöröses színű épületben. Van net egy gépnél; jók, bár nem szeparáltak a mosdók (mármint, a férfiaktól igen). Az önkéntesek alaposan megszervezik a beléptetést, adatfelvételt. Az előtérben rengeteg információ és statisztika az érdeklődőknek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése