2011. augusztus 17., szerda

Szedresbe veszve

11. nap Pontevedra – Briallos kb. 17 km (+ 3,5 extra)


Fél hatkor felébredtem, és megállapítottam, milyen rendes egy dormitorium ez, senki nem horkol, még a szomszéd ágy alsó szintjén alvó, hordóhasú portugál fazon sem. Nem csoda, mert amikor odanéztem, rájöttem, hogy már nincs is ott…

Megpirkadt, mire elhagytuk a szállást, sőt, a várost, pedig még egy bárban is megálltunk. Kérés nélkül churrost szolgált fel a fazon, amit visszavittünk fizetéskor, hogy ezt nem rendeltük, mire azt mondta, hogy ez az ő ajándéka… Portugáliában az ilyen kéretlen ajándékokkal fürdik be a gyanútlan turista, de ezek szerint itt más a helyzet. Remélem, nem sértettük meg.

Ha már a város nevében ott a híd szócska, dukál is egy folyó, rajta több átkelőhellyel. Szép, tükörsima folyó felett ballagunk át, utána sokáig mellékutcákon visz az út, aztán erdőben haladunk tovább. Csak kisebb emelkedők nehezítették a járást, semmi komoly, mégis, délre nagyon elfáradtam, éreztem, hogy kezd felmenni a lázam és a torkom is megint alaposan rázendített.

Egy városkában felvettem az esőkabátot, mert sűrűn, megállíthatatlanul szemerkélt az eső. A többiek nem vesződtek vele, igazuk volt, hamar elállt. (Én viszont a fényképezőgépet is védeni akartam valahogy). Utána sokáig nem vettem le a széldzsekiként is jól funkcionáló poncsót.

Út közben a jelek egyre jobbak, közeledünk Santiagóhoz. Az út egy sínpárt is keresztez az erdőben, éppen jött szembe a vonat, és a vezető hangosan dudált nekünk, meg integetett. Bájos.

Az erdő után leljük meg a következő bárt, ahol minden zarándok megáll. A Don Pulpóban bevettem egy gyógyszert, ettünk bocadillót, ittunk meleg kávét, megvámoltam a tegnapi mézet. Hatott, gyaloglás közben megint egész jól lettem.

Egy vízgyűjtő medencében kacsák úsztak egy háznál, egy ideig barátságos kóbor ebek követtek minket, később újabb zarándokok értek utol és hagytak le minket. Egy portugál fiú megütögette a zsákom, hogy ez túl nagy – pedig a látszat csal. Az egész legfeljebb 7 kg volt, de a polifoam szivacs látványa kétszer akkorára duzzasztja a 45 literes zsákot, mint amekkora. Ő maga egyébként 100 km-t ment, friss volt és könnyed. Menj csak, szaladj, barátom. (Egyébként tényleg szó szerint rohantak…).

Mi letettünk arról, hogy biztosan lesz helyünk a szálláson, csak emiatt nem szaporáztuk meg. Nem lett volna értelme. A szakasz vége felé előrementem, és benéztem a briallosi albergue tábláját. Gabi – már a hátizsákja nélkül – úgy rohant utánam, de akkor már majd’ két kilométerrel messzebb voltam tőlük. Szedret ettem, és megsimogattam egy jópofa collie-t, míg vártam. (Gyanús volt, hogy eltűntek mögülem, és csak a botoxos néni meg két társa próbált velem lépést tartani).

Végül minden elrendeződött, még e kitérővel is akadt ágy, barátaink lefoglalták (Gabi utólag mondta, hogy két, az előtérben várakozó, utóbb érkezett zarándok nagyon csúnyán nézett rám, amikor felmentünk a lépcsőn). Az hospitalero csak később futott be, hogy mindenkitől begyűjtse az adatokat, pecsételjen és aláírasson. Tiszta gondviselés, akár ki is zárhattak volna, mondván, nincs több hely.

A briallosi albergue

Estig az udvaron festettem (egyébként van csúszda is), Gabi pedig elment, hogy körbejárja a környéket, és némi ennivalót is hozzon. Csodálatos képekkel tért vissza: rábukkant egy közeli zúgóra (Valeria, a brazil lány mondta neki, hogy hallott erről a helyről egy i-ben korábban). Újabb kihagyott lehetőség, amit jó lett volna a saját szememmel látni, de beláttam, hogy nem lehet mindent. Éjjel azért imádkoztam, hogy másnap is gyalogolhassak, gyenge voltam és lázas, a betegséget kifeküdni pedig ilyen körülmények között nem lehet.

Az albergue udvara
Estefelé megtudjuk, hogy a mai napon megdőlt az egy nap Santiagóba érkező zarándokok rekordja: több mint 2500 compostelát adtak ki. Családok is járják az utat, és ha eddig soknak tűntek, most aztán tényleg tömegek vannak úton. Talán mindenki arra várt, hogy leteljen a Szent Év (2010), és azt gondolták – amit mi is –, egy sima évben biztosan kevesebben kelnek zarándoklatra. Valamennyien tévedtünk. (Testvéremék beszámolója szerint a szent évi zarándoklatuk során a Portugál úton végig családias hangulat uralkodott, legfeljebb ha húszan-harmincan lehettek összesen).


Közérdekű: Pontevedrán át kell gyalogolni, le a folyóhoz, át a hídon. Érdemes még a híd előtt, a városban elintézni a reggelit, mert utána nagyon sokáig (7 km) semmiféle bár nincs az úton. A briallosi szállás 26 férőhelyes, tágas, az előtérben is aludtak. Konyhával rendelkezik. Nagy udvarára lehet teregetni.

A víznyomás végre szabályozható, csakúgy mint a hőmérséklet – ez már luxusnak számít az úton a nyomkodós csapokhoz képest. A szállás mintegy 300 m-es letérővel érhető el, ki van táblázva (amit én elnéztem). A szálláson kifüggesztett sematikus rajz szerint a faluban az országúti kereszteződésnél található egy üzlet.
Briallostól további 3 km-re található Caldas de Reis, ahol szintén van albergue.

Aki Briallosban száll meg, ne hagyja ki a zúgót (egy szabadidő park).

Nagyon szép a természet, a vízesés mellett órákat el lehet tölteni.

És mindehhez csak vissza kell gyalogolni egy km-t az országúton, egy nagy barna tábla jelzi majd a parkot.

3 megjegyzés:

  1. Aki inkább az egyszerűbb szállásokat szereti, mint a nagyvárosiakat, annak érdemes továbbmennie még 9 km-t Cancela-ig. Egy mohás tetejű, ódon templom mellett található egy igazi nomád szálláshely. Nem túl tiszta, csak pár matrac van 2 szobában a földön, de meleg víz folyik a fürdőkben. 2 aranyos gyerek a "gazdája", akik sürögnek az ember körül. A falutól távolabb található, bolt nincs a közelben, csak szőlőültetvény. Donativo-s.

    VálaszTörlés
  2. "A szállás mintegy 300 km-es letérővel érhető el...." ????????Susztertangó

    VálaszTörlés
  3. Ez csak elírás, nyugi, 300 m lesz az helyesen. Köszi, hogy észrevetted. Ha majd a szerkesztő felület beenged, alkalomadtán ki is javítom.

    VálaszTörlés