2011. augusztus 9., kedd

Tüzesen süt le a nyári nap sugára

3. nap Rates – Barcelos kb. 15 km


Ráérősen kelünk, arra számítunk, a táv túl rövid a ratesi peregrinóknak, hogy ők is Barcelosba igyekezzenek. Az előtérben lévő információs táblán elolvasom (és lefotózom) a hivatalos távbeosztást, mely szerint nincs albergue Barcelosban, a többség tehát elvileg továbbgyalogol Ponte de Limába.



Reggeliző zarándok Ratesben
Furcsa volt ágyban maradni, dolgozott bennem a caminós ösztön, mialatt kiürült a dormitórium, és rajtunk kívül szinte mindenki útra kelt.

Zsákjaink útra készen
Három éve mi is hogy pakolásztunk a sötétben! Később arra jutok, megérte volna akár egy órával is hamarabb kezdeni a napot: iszonyú lesz a hőség, a szél alig jár, árnyék alig akad a falvak macskaköves útjain.

Egy portugál pár női tagjának (aki előző este frankó tonhalas tésztát főzött) vízhólyagtapaszt ajándékozunk. Egy bárban megmutatja, hogy egy francia lány tanácsára kipróbálták a „folyadékkivezető cérnát áthurkolok a vízhólyagomon” módszert. Nem túl szép látvány. A tapasz hasznosabbnak tűnt utóbb, mert a portugálok megtáltosodtak. Többé egyáltalán nem láttuk őket.



Nem véletlen, hogy kihalt az út

Vagy legalábbis majdnem

Út közben egy elvesztett csomagocskát is találunk, a piperetáskában póló, alsónemű. Akikkel találkozunk, azoknak nem volt ismerős. Valakinek leeshetett a táskájáról. Barcelosig elvisszük, tovább nem kereshetjük a gazdáját. (Később sem lett meg, valamelyik koránkelő zarándoké lehetett).


Az etap elején még eukaliptusz erdők hűsében haladtunk, de a Barcelos előtti utolsó néhány kilométeren már hányingerem támadt, és le kellett ülnöm, annyira tűzött a nap. Váratlanul éri az embert, hogy kiizzadt minden folyadékot és ásványi anyagot – ilyenkor már a sima víz nem segít, muszáj pótolni az elvesztett sókat. Most aztán bizonyára jól jönne a „lúgosító porkeverékem”.


Barcelosban is áldoznak az Enyészet oltárán
A barcelosi szállásról annyit tudtam öcsémtől, hogy „mielőtt átmész a hídon, lesz egy fa, ott balra kell fordulni, és ütközésig menni, na, az lesz a szállás. Az utca elején vannak az önkéntes tűzoltók, ott kérjétek el a kulcsot.” Már a híd felénél voltunk, amikor rájöttem: ott a fa! És ez a híd! És ott az utca, meg a bombeiros voluntarios!

Mielőtt átmennénk a hídon...
...forduljunk meg. A Bombeiros Volunterios. A kép jobb sarkában, az utca végén a szállás
Egy kicsit várni kellett a nyitásra, mert valaki elvitte a kulcsot, addig árnyékban ücsörgünk, barátnénk bemutatta a portugál jógát: fekszem, sörrel a kezemben, és nyújtóztatom a lábam. A szomszéd padon közben felébredt egy ratesi zarándok, Andrea Németországból. Át is ül hozzánk – úgy látszik, öten már leszünk a húsz férőhelyes álalberguére.

Nyitásra várva Barcelosban

Rálátás az óvárosra a várakozó álláspontunkról nézve


Pihegünk, alszunk, festem a csodás látképet, de a napra nem merészkedünk. Csak egy percre mentem ki, de menekültem, szabályosan égetett. Várunk, hogy enyhüljön az iszonyú meleg, és bemerészkedhessünk az óvárosba.





Andreát nem zavarja a forróság, ő éppen akkor ér vissza az alberguébe, amikor mi távozunk. A szálláson rajtunk kívül még egy kedves, hetven körüli holland fickó szállt meg, Pimnek hívják. Neki sem ez az első Caminója. Egy kicsit beszélgettünk, és amikor kiderült, honnan jöttünk, azt mondja: „á, hoty vaty?” Szóba került Gandalf, és megállapította, hogy igen, ő is találkozott azzal a fickóval. Gandalf valószínűleg folyamatosan úton van a Camino valamelyik útvonalán.




A barcelosi "i", már zárva volt, amikor megtaláltuk


Kapunk pecsétet a szállásfelelőstől, de egy közeli gyógyszertárban is adnak szép kagylósat, a gyógyszertáros nő pedig a lelkünkre köti, hogy küldjünk neki fotókat az utunkról, ha hazajöttünk. Teljesen odáig meg vissza van, hogy zarándokokkal találkozik.

A kiwi az ám egy kúszónövény



A sikátor elején találtuk az éttermet
Körbesétáljuk Barcelos óvárosát, szép, középkori utcák, templom (sajna már zárva volt), egy sikátorban beülünk valami családi étterembe. Utólag rájöttünk, hogy nem sokkal zárás előtt estünk be, de azért sütöttek, főztek a kedvünkért. A rendelésnél a lehető legegyszerűbben kell elmagyarázni mindent, így is félreértettek pár dolgot. Bájos a felszolgálás, az egyik fazon néhány méterre az asztalunktól leselkedik, ugyan befejeztem-e már a levest, később a köszöntőfalatként kirakott kencékhez és kenyerekhez járó kenőkést egyszerűen kivették a kezemből, és beletették a húshoz való vágókést (mert azt először nem hoztak a fogáshoz). Veszünk zsömlét, mert úgy tudjuk, másnap nem sok módunk lesz az út első felében enni, inni.

Közérdekű: Barcelosban nincs hivatalos albergue, azonban érdemes megszállni az önkéntes tűzoltók által fenntartott szálláson. A hely még Barcelinhosban található, tehát mielőtt átmennénk a középkori hídon, a fánál balra fordulunk, egy nagy plakáton ott lesz a tűzoltóság címere a sok-sok szponzorral (meg tűzoltóautóval és buddogó tűzoltókkal az épület előtt). Ott kell megérdeklődni a nyitást, kulcsot. A szállás egyébként az utca végén álló fehér épületben van, ami egyben valamiféle titkárság és néprajzi kiállítóterem is (kicsit fura a két népviseletbe öltöztetett figura a társalgóban, éjjel majd frászt kaptam tőlük, amikor kimentem budira). Van jó mosdó, a panoptikumos kis előtér és 20 fős dormitorium masszív faágyakkal. 5 euró/fő. Nice.

3 megjegyzés:

  1. Olyan élvezetesen írsz, hogy az is kedvet kap a caminora aki semmit sem tud róla, én már voltam a franci, északi úton és az ezüst egy szakaszán, s most nagyon várom az újat. Óriási megnyugvást ad a te tapasztalataidat olvasni, így már nem olyan félelemetes az új és ismeretlen.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ágnes,

    nagyon örülök, hogy tetszik a napló! A Portugál út igazi kikapcsolódás egy veterán peregrinának, érezd jól magad az úton! :)

    Judit

    VálaszTörlés