Az úton menni érdemes, mert van
két jó lábam. Igazából nem volt kérdés, hogy újra nekivágjunk a Caminónak,
inkább az, melyik útvonalnak. Miután hazajöttünk az első – Gabinak a második –
útjáról, azt gondoltuk, legközelebb nyugdíjas éveinkben lesz rá módunk, mint
oly sok zarándoknak, akikkel találkoztunk. Aztán jött a Portugál út ötlete,
miután öcsém és barátnője 2010-ben teljesítették. Nagyjából negyedrészt olyan
rövid, mint az általunk 2008-ban bejárt Északi út az ún. Primitivóval és a
Fisterrai úttal, elég rá két hét szabadság. Igazi nyaralás, szemben az első,
majd’ másfél hónapra nyúló, nagyjából 950 km-es gyaloglással.
Az előnye egyben a hátránya is a
Portugál útnak: a különféle helyeken olvasható távolságokat „kerekítve” mintegy
240 km-es táv könnyebben teljesíthető, ugyanakkor csupán ízelítőül szolgálhat
az igazi Camino-élményből. Két hét szabadsága szinte mindenkinek van, hogy
egyben legyalogolhassa és megérkezzen Santiagóba; két hét azonban túl rövid
ahhoz, hogy az út a szó szoros értelemben is zarándoklattá válhasson.
Persze minden relatív. Kinek sok,
kinek eleve kevés nem csak 240, de akár 500, 600 km is. Van, akinek már a
gyaloglás gondolatától elzsibbad a lába.
Azt talán sokan tudják, hogy az
utolsó 100 km-ért is kiadják a santiagói zarándokirodában a Compostelát, azt a
latin nyelvű okiratot, amely „bizonyítja”, hogy tulajdonosa végigjárta a
Caminót. Manapság oly mértékben vált divattá a „caminózás”, hogy az utolsó
100 km-en – bármely irányból is közelítsük meg Santiago de Compostelát –
zarándokhordákkal találkozhatunk. Óriási a zsúfoltság, sok az őrült bringás, és
ekkor, az utolsó állomásokon szembesülhetünk az igazi „divat-zarándokokkal”,
akik sokszor taxisokkal, sőt, kifejezetten e célra létrejött vállalkozásokkal
szállíttatják alberguéből alberguébe a pakkjukat, hátukon pedig az aznapi
élelmet, innivalót, esőköpenyt viszik csupán. Ők is megérkeznek Santiagóba, ők
is gyűjtik a pecsétet, ők is megkapják a Compostelát. Éppen csak a zarándoklat
eredeti célja veszik el ebben: az élmény valószínűleg nem lesz több, mint
bármely más, aktív pihenéssel töltött nyaralásé. A többségük ötven feletti
házaspár, akik csoportokban vállalkoznak az útra, miközben a „rendes”
zarándokok között az ő korosztályuk egyébként aktív, sőt, tőlük sokkal
idősebbek is teljesítik a több száz kilométeres utakat anélkül, hogy motorikus
szállítóeszközt vennének igénybe.
Nem kárhoztatom, csak
megértenem nehéz őket; talán egyikük olvasott, hallott a Caminóról, másikuk
kétségbe vonta, hogy az lehetetlen vállalkozás, mire újra ő felvilágosította,
hogy latba lehet vetni a modern technikát, úgy mint taxi és csomagszállítók,
magánszállás-foglalás jó előre, minden napra. Forró fürdővel, kényelmes
ágyakkal legfeljebb két fős szobákban. Csak a házastárs szokásos horkolása lesz
zavaró.
![]() |
| Camino-útvonalak |
Szóval mit is akarok én mindezzel
mondani?
Aki még sosem járt az El Camino
valamely útszakaszán, és akinek alapvetően nincsen semmi olyan súlyos, szervi
baja, amely a gyaloglást önmagában kizárja, ellenben nem szeretné megfosztani
magát – vallásosságtól függetlenül – egyfajta „szellemi” élménytől, annak
érdemes valamelyik hosszabb úttal – Francia út, Északi út, Ezüst út – próbát
tennie.
Aki még sosem járt az El Caminón,
és tudja, hogy a közeljövőben nem lesz egyben legalább egy hónap szabadsága,
ellenben az út kérlelhetetlenül hívja, akkor érdemes valamelyik hosszabb utat
több részletben bejárni (a következő évben ott folytatni, ahol abbahagytuk),
vagy pedig magát a Portugál utat választani.
Aki mindenképp csak az utolsó 100
km-t meri bevállalni, nos, annak igazából mindegy, melyik irányból közelít
Santiagóhoz. A legzsúfoltabb természetesen a Francia út, hiszen ez a klasszikus
útvonal, a legnépszerűbb bizonyos hollywoodi filmcsillagok, dél-amerikai és
európai írók körében. Ha El Camino, a magyar zarándokok is általában a Francia
utat választják.
![]() |
| Statisztika Ponte de Limából. 2010-ben mindössze 34 magyar járta be a Portugál utat. Egy évre rá mi négyen indultunk, de csak Santiagóban találkoztunk (a Francia útról érkezett) magyarokkal |
A "biztonság kedvéért" – az
élmények, fényképek, egyebek mellett – napi lebontásban az aznapi események
után közérdekű információkat is megosztok, amik hasznosak lehetnek az út megtervezésekor.
Kellemes olvasást, időtöltést
kívánok, és remélem, minél több honfitársamnak meghozza a kedvét ez a kis
élménybeszámoló a Camino Portugál útszakaszához.
A blog használatáról: az oldalsó sávban napi lebontásban elérhetőek az egyes etapok élménybeszámolói, az aznap készült fényképekkel és festményekkel, valamint további közérdekű információkkal, de a bejegyzések végén lévő linkek révén végig is lehet lapozni a naplót.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése