Kiutazás
(Budapest-Madrid-Redondela-Portó)
Az indulás előtti napon,
csütörtökön és másnap is csupa hátráltató esemény történt, kezdve azzal, hogy a
dunaújvárosi Decathlon parkolójában bezártuk a kocsikulcsot az utastérbe (az
egyetlen nálunk lévőt, azt), úgyhogy két és fél óra elteltével meggyőződhettünk
róla, hogy valójában a járgányt felnyomni a megfelelő dróttal rövidebb ideig
tart, mint elolvasni ezt a bekezdést.
| Madrid. Odafele nem sokat láttunk belőle |
Mégis, minden jóra fordult, mire
másnap délelőtt Portóba értünk, de ne szaladjunk ennyire előre. Pontosan
startolt a WizzAir madridi járata Pestről, időben odaértünk a Barajas
Aeropuertóra, ahonnan egy átszállással (Nuevos Ministerios) átmetróztunk a
Chamartín vasútállomásra. Simán elértük az éjszakai vonatjáratot, amit majd abban
a Rendondelában kell elhagynunk, amely várost később a Camino útvonala is
érint.
| Chamartín állomás |
| Esős pirkadat a redondelai állomáson |
Közérdekű: Bár a kiutazási lehetőségek évről
évre változnak, mi azt a megoldást választottuk, hogy fapadossal Madridba
repültünk, és onnan vonattal mentünk Portóba. Érdemes utána járni éppen akkor
kedvező más repülőjáratoknak más városokba is, pl. Lisszabonba.
A vonatjegyet előre lefoglaltuk,
de ne a MÁV nemzetközi jegyirodájánál próbálkozzunk, nem tudnak ott semmit
(három éve sem tudtak). A Wasteelsnél azonban flottul lefoglalták a helyeket, és ott fel is tudtuk venni az irodában.
A nemzetközi vonatjáratok legjobb keresője ez a német honlap, ahol angol nyelven
is kutakodhatunk.
A Portó-elővárosig közlekedő
vonatjegy érvényes az elővárosból a Sao Bento pályaudvarra, a város szívébe
tartó járatra is, úgyhogy ne dobjuk el a jegyet! Redondelában – ami még spanyol
föld – csak a határig adják a jegyet, ott a vonat és az utasok maradnak,
felszáll egy portugál kolléga, és a Portóig hátralévő szakaszra ott helyben
tőle vehetünk jegyet.
Madridban a metró egyszerű és átlátható,
csak figyeljük a számokat és a színeket, és hogy melyik végállomást írják ki a
táblákra – egyébként az emberek itt is segítőkészek.
Amennyiben több óránk van a
csatlakozásig, érdemes bemenni a spanyol fővárosba.
Portugáliába érve vagy állítsuk át
az órát, vagy vegyük mindig figyelembe, hogy egy órával később járnak!