Minden jóra fordul

Kiutazás (Budapest-Madrid-Redondela-Portó)

Az indulás előtti napon, csütörtökön és másnap is csupa hátráltató esemény történt, kezdve azzal, hogy a dunaújvárosi Decathlon parkolójában bezártuk a kocsikulcsot az utastérbe (az egyetlen nálunk lévőt, azt), úgyhogy két és fél óra elteltével meggyőződhettünk róla, hogy valójában a járgányt felnyomni a megfelelő dróttal rövidebb ideig tart, mint elolvasni ezt a bekezdést.

Madrid. Odafele nem sokat láttunk belőle

Aztán már Pesten, barátainknál (akikkel együtt összesen négyen vállalkoztunk az útra) kiderült, hogy a jónak vélt régi túraszandim a szétfoszlás határára került, úgyhogy most rögtön venni kell egy újat… Mi is történt még? A reptérre menő gyorsforgalmi út bedugult, nem volt kinyomtatva valami, ami elvileg kellett volna a becsekkoláshoz.

Mégis, minden jóra fordult, mire másnap délelőtt Portóba értünk, de ne szaladjunk ennyire előre. Pontosan startolt a WizzAir madridi járata Pestről, időben odaértünk a Barajas Aeropuertóra, ahonnan egy átszállással (Nuevos Ministerios) átmetróztunk a Chamartín vasútállomásra. Simán elértük az éjszakai vonatjáratot, amit majd abban a Rendondelában kell elhagynunk, amely várost később a Camino útvonala is érint.

Chamartín állomás

Az éjszakai vonatút szürreális, a távolban fények pislognak időnként, hol magasan, hol furcsán mélyen alattunk, jelezve, hogy valamiféle hegygerincen vagy viadukton haladunk át. Az emberek folyamatosan járkálnak a vagonokban, keresik a helyüket vagy a WC-t vagy az étkezőkocsit vagy magukat, de éjfélre végre lecsökken a világítás és a mozgás. Álomtalanul ücsörgök a helyemen, körülöttem egyenletesen szuszognak az utasok. Akinek nincs tátva a szája, arról tudom, hogy csak próbál aludni.

Esős pirkadat a redondelai állomáson

Lassan pirkad, kezünket az ablaküvegre tapasztva figyeljük, miféle világvégi állomásra érkezünk már megint. És melyik lesz ezek közül Redondela? Mindig van azonban leszálló, aki ugyanazt az állomást keresi. Mikor kilépünk a peronra, arcunkba sűrű, hideg eső vág. Az eresz alá sietünk. Nem épp szívderítő időjárás, és a vizünk is elfogy, mire begördül a Portóba tartó csatlakozás. Azon a tájon megyünk végig, ahol pár nap múlva gyalogolni fogunk. Köd és sűrű eső, néma városok a reggeli szürkületben. Dohogok, nem épp így képzelem a nyári szabadságom. Végül úgy döntök, egy üres párosülésen a hátizsákomnak dőlve pótlom az alvást.

Közérdekű: Bár a kiutazási lehetőségek évről évre változnak, mi azt a megoldást választottuk, hogy fapadossal Madridba repültünk, és onnan vonattal mentünk Portóba. Érdemes utána járni éppen akkor kedvező más repülőjáratoknak más városokba is, pl. Lisszabonba.

A vonatjegyet előre lefoglaltuk, de ne a MÁV nemzetközi jegyirodájánál próbálkozzunk, nem tudnak ott semmit (három éve sem tudtak). A Wasteelsnél azonban flottul lefoglalták a helyeket, és ott fel is tudtuk venni az irodában. A nemzetközi vonatjáratok legjobb keresője ez a német honlap, ahol angol nyelven is kutakodhatunk. 

A Portó-elővárosig közlekedő vonatjegy érvényes az elővárosból a Sao Bento pályaudvarra, a város szívébe tartó járatra is, úgyhogy ne dobjuk el a jegyet! Redondelában – ami még spanyol föld – csak a határig adják a jegyet, ott a vonat és az utasok maradnak, felszáll egy portugál kolléga, és a Portóig hátralévő szakaszra ott helyben tőle vehetünk jegyet.

Madridban a metró egyszerű és átlátható, csak figyeljük a számokat és a színeket, és hogy melyik végállomást írják ki a táblákra – egyébként az emberek itt is segítőkészek.

Amennyiben több óránk van a csatlakozásig, érdemes bemenni a spanyol fővárosba.

Portugáliába érve vagy állítsuk át az órát, vagy vegyük mindig figyelembe, hogy egy órával később járnak!

PORTÓBAN