10. nap Redondela – Pontevedra kb. 21 km
A fagyinak és talán sok másnak is köszönhető torokfájásom miatt feléltük utolsó Aspirin C készleteinket. Már nagyon bántam azt az egy gombócot, bár legalább tudom mire fogni. De csak egy torokfájás, nyugtatom magam, elmúlik ez magától.
Emelkedők ezen a szakaszon is akadnak, ráadásul az utat rendszerint az országút menti mellékutcákba terelik, ahol viszont nincs bár. Végül a főútra merészkedtünk, és elfogyasztottuk szokásos reggelinket.
Most először indultunk igazán korán (leszámítva az
Alcatrazt), hét óra előtt, még sötétben. Az úton valóságos zarándokhordák, ismeretlen arcok tömegei.
Nem mind 100 km-es, sőt. Egy idős, spanyol néni vágtatott el mellettünk
görbe lábain. Az egyik befáslizva, bedagadva, a másikon keringési
problémákra utaló vérömlenyek. Nem hagyta, hogy az emelkedőn segítsek
neki az oldaltáskáját vinni – hegymenetnél volt csak lassabb nálunk.
Egyébként vidáman énekelt és rendületlenül dumált bárkivel.
 |
| Akiről példát vehetnének a sokkal fittebb száz kilométeresek |
A táskataxist fogadók táborát színesíti viszont a porinhói botoxos arcú néni, csak pecsétérért jöttek be később a pontevedrai szállásra, szerencsére neki és csapatának volt másutt foglalt szállása minden városban, és nem vették el mások elől a helyet.
 |
| A hegytetőre érve kiértünk a ködből |
 |
| A pontevedrai albergue |
 |
| Látkép az alberguéből. Avagy a helyek, ahol ne együnk |
Délután a kertben mostunk, henyéltünk, arra is hivatkozással, hogy mindenkin erőt vett a fáradtság, levertség és betegség. Később alaposan megbántuk, mert így csak kutyafuttában volt módunk megnézni a várost, egy gyönyörű, rendkívül gazdag és igényes, ingyenes múzeumot. Ráadásul valami zenei és mézfesztivo is volt éppen, Gabinak vettem eukaliptusz mézet a torkára (később én is ettem belőle, mert csak időlegesen csökkent a torokfájásom). Számtalan kiülős hely terpeszkedik a tereken, utcazenekarok mászkálnak a sikátorok között, egyszóval: Pontevedrában nagy élet van.
A katedrális szobrai morbidak, mint egy panoptikum, de a Peregrina annál jobban tetszett:
Sikerült lefoglalnom a szállásunkat az Acuarióban, Santiagóban – én, egyedül, angolul, pedig először alig értettem a srácot a vonal végén –, este pedig megettük a supermercadóból származó lakománkat.
 |
| Az ingyenes és nagyon tartalmas múzeum. Szánjunk időt rá! |
 |
| Ez a rész Londonra emlékeztetett |
A tágas kertben festettem (és végre, megszáradtak a ruhák!), betelt az egyik akvarellfüzetem. Eddig a vállalás – minden nap legalább egy festmény – sikerült.
Közérdekű: Pontevedrában 56 férőhely akad, nem bővítik, bár később éjjel láttam, hogy többen aludtak kint az előtérben, a masszázságyon és az ülőgarnitúrán. A szemközti olcsó éttermeknek híg a leve (romlott volt a hús), ne sajnálja senki azt az egy kilométert az első nagyobb supermercadóig. Ráadásul az
i is útba esik, ahol térképet, eligazítást kaphatunk. (Csak tovább kell menni a nyilak mentén egy nagyobb kereszteződésig). És ha idáig elgyalogoltunk, akkor már a várost se hagyjuk ki, Pontevedra (Santiagót leszámítva) talán a legszebb (és nagyobb) város az egész út során, ingyenes, rendkívül gazdag múzeummal.
